Izgalmas meccset játszott a Dunakeszivel az EHÖK SE futsal csapata
Meghatározó emberek hiányoztak az EHÖK SE keretéből: Polczer, Kalános, Ferenczi, Laudisz, azaz szinte az első sor. Ezzel szemben a Dunakeszi a legerősebb kerettel – amelyben volt futsal és nagypályás válogatott játékosok – készülhetett a mérkőzésre. Igazi futsal fiesta volt Dunakeszin. A mérkőzés előtt a csapatot bemutató, és a tervek szerint az idegenbeli mérkőzéseket összefoglaló szórólapot osztogattak. A mostani mérkőzésen debütáltak a Dunakeszi Kinizsi pom-pom csapat lányai, akik a mérkőzések előtt, időkérésnél és szünetben szórakoztatják majd a hazai meccseken a nézőket.
Kicsit megilletődöttnek tűnt a szegedi csapat a közel 600 nézőt látván, és gyorsan a 2. percben hátrányba kerültek, Temesi révén. Gyorsan növelték is az előnyt a hazaiak és a 7. percben már 2-0 volt az eredmény. Ezek után mind a két csapat szépen kidolgozta helyzeteit, de nem tudták értékesíteni azokat, és így maradt a 2-0-ás eredmény a szünetben. A második félidőben viszonylag gyorsan szépített a Szeged, Balogh volt eredményes. A gól után felpörögtek az események, mind a két oldalon egy-egy sárga lap. Majd a 28. percben egy vitatott szituáció után mind a két csapat reklamált, legjobban a hazai csapatkapitány Szijjártó Péter. Neki nem adott a játékvezető lapot ezért, de Türk Balázsnak egyből piros kártyát mutatott fel. Ezzel az amúgy is rövid kispaddal rendelkező Szeged sorsa megpecsételődött. A kiállítás után gyorsan kapott két gólt a vendég gárda, egyiket üres kapura, és ekkor el is dőlt a meccs 4-1. Az utolsó két percben már nagyon fáradt volt a Szeged, újabb két gólt kaptak, amivel kialakult a 6-1-es végeredmény.
Dunakeszi Kinizsi FC – SZTE EHÖK SE 6-1 (2-0)
Futsal NB II. Keleti-csoport, 14. forduló
Dunakeszi, Radnóti M. Gimnázium 600 néző, Vezette: Futó, Perapatics, Sinka
Dunakeszi: Tóth Gy., Lőw, Horváth (38’), Temesi (2’, 27’), Bita Csere: Szijjártó, Benkő, Fehér (40’), Monspart, Hacker, Tóth I., Szikora (7’, 27’) Vezetőedzős: Fehér Zsolt
SZTE EHÖK SE: Bakos, Major, Várnagy, Brendt, Kozma Csere: Balogh (24’), Hegedűs, Lukács, Türk, Gombos Vezetőedző: Cserenkó Szabolcs
Sárga lap: Szikora (25’), Lukács (25’)
Piros lap: Türk (28")
Fehér Zsolt: Nem kezdtük erősen a meccset, mert több játékos is jelezte, hogy betegséggel küzd. A mérkőzés elején a játék nagyon nyögvenyelős volt. A második félidőre tudtuk rendezni a sorainkat. Úgy gondolom, hogy ez a nagyarányú győzelem megérdemelt volt. Ha az első félidőben jobban használjuk ki a helyzeteinket, akkor talán nagyobb arányú is lehetett volna a győzelmünk. Gratulálok a szegedi csapatnak, mert az utolsó pillanatig küzdött, nagyon szimpatikus mind a hozzáállásuk és mind a játékuk.
Cserenkó Szabolcs: Nem a legkedvezőbb összeállításban tudtunk elutazni Dunakeszire, négy játékosunk is hiányzott. A sportcsarnokban remek hangulat fogadott minket, ezért egy kicsit megilletődötten játszottunk, beremegett a lábunk. A második félidőben próbáltuk még zártabbá tenni a védekezésünket, majd egy kontratámadás után gólt szereztünk. Ezután is sok helyzetünk volt, de nem tudtunk a kapuba találni. Lehoztam a kapust, hátha összejön az egyenlítés, de egy eladott labda után az ellenfél növelte az előnyét. Közben volt egy sajnálatos kiállításunk fegyelmezetlenség után. Amúgy is kevesen voltunk a kispadon, de ezek után csak egyesével tudtam cserélni. Az utolsó hat percre teljesen felőrlődtünk fizikálisan.
Forrás: hokkento.hu